BEMUTATKOZÓ
1979-ben születtem Kiskunhalason.
Már itt pár hónappal megelőztem a koromat,pontosan két hónappal vagy csak túlságosan siettem, nem tudom. Mindenesetre rájöttem, hogy semmi sem megy zökkenőmentesen. Az egyik szemem világát majdnem tökéletesen elveszítettem, a másik pedig a folyamatos kezelések hatására marad úgy-ahogy épp.
Tálán éppen ezért vonzódtam már gyerekkoromban is a rajzokhoz és a képi megjelenítés más formáihoz olyannyira.
A tanulmányaim Kiskunhalason, ezt követően pedig Kiskunfélegyházán végeztem. Az általános iskola után komoly, gyakorlatias dolgokat kezdtem el tanulni. Jórészt azért, mert sem a kor megélhetései viszonya, sem pedig a szüleim nem favorizálták, hogy művészeti pályára lépjek. Először kicsit bántam, de utólag gyökeresen változott a véleményem ezzel kapcsolatban. A mai napig fontosnak tartom, hogy az emberek széleskörű ismeretekkel rendelkezzenek az élet különböző területein. A művészekre pedig szerintem annál is inkább igaz ez, hogy nekik, mikor alkotnak bele, kell élniük magukat az alkotásuk tárgyába, eggyé kell válniuk vele. Tehát ismerniük kell azt.
A középiskolában gépészetet és egyéb a fém és nehéziparhoz kapcsolódó ismereteket sajátítottam el. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ezekből mindegyik tetszett. Nem így van. Mindenesetre azonban hasznos volt, mert hozzájárult ahhoz, ahogyan most látom a világot.
Összevetve a realitás világába kerültem. Talán éppen ez miatt vonzódom a mai napig jobban a humán beállítottságú emberekhez és a különféle művészeti ágakhoz, és talán éppen ezért tartom legnagyobbra például az olyan írókat, akik a technikát ötvözik az irodalommal, vagy azokat, akik minél szélesebb körben próbálják ki magukat. Egyedül talán ők képesek többé-kevésbé hiteles képet alkotni a világunkról és továbbadni azt úgy, hogy bárki olvassa a művüket a számára hiteles legyen.
Ebben az időszakban szinte teljesen hanyagoltam a gyerekkoromban megszokott rajzolgatást, mígnem egyszer puszta hiányérzetből át-át lógtam a helyi gimnázium rajz körébe, és jó ideig ott is ragadtam. Az általános iskolában még Szalai József művésztanár szeretette meg velem a képzőművészeteket, és ezt a Kiskunfélegyházi gimnázium rajz köre vitte tovább.
Persze, mint a legtöbb jó dolog ez sem tartott sokáig, az iskolák végeztével ismét gyakorlatiasabb dolgokkal kezdtem foglalkozni és könyvelő lettem.
A túlzott realitást kompenzálandó kezdtem el festeni, ami először hobby volt, később pedig önkifejezéssé vált. Talán helyesebb az, ha azt mondom én változtam meg, és váltam képessé arra, hogy kifejezzem magam.
A mindennapok szürkesége szinte követelte a színeket, és ezek fokozatosan jelentek meg a képeimben is.
A körülöttem lévő világ, az emberek, a különféle művészeti ágak elsősorban a zene és az irodalom mindig is nagy hatással voltak rám, de ahogy lassanként felnőttem a jelentőségük fokozatosan nőtt. A képeim zömét azokból az érzésekből merítettem, illetve merítem, amiket ezek a hatások kiváltottak bennem.
2009-ben, az életemben bekövetkezett krízis és katarzis többször is megismétlődött egymás után. Az egyetlen épp szemem szürke hályogműtétet kellett végrehajtani, majd mikor ebből felépültem és majdhogynem elfelejtettem harmincadik születésnapomra ?ajándékként? leszakadt a retinahártyám. Pár nap leforgása alatt eltűnt a kép és csak a fehérség maradt.
Azt, hogy ma is festhetek, azoknak köszönhetem, akik mellettem álltak ebben az időszakban is.
Az elmúlt időszak valamit megváltoztatott bennem, úgy érzem sokkal jobban tudok figyelni az élet azon apró dolgaira, amik felett előtte elsiklottam.
Ez a festészetemre is igaz, a kép velem együtt változik.
|
Hozzászólások (0)